1978-79 körül egy barátomtól kaptam ajándékba a Kriterionnál megjelent Szilágyi Domokos verses kötetet.
Lapozgattam, olvasgattam, és nem tudtam letenni, soha többé nem tudtam szabadulni tőle.
Erdély akkoriban tabutéma volt Magyarországon. Rokoni kapcsolatok nem lévén, jómagam is annyit tudtam róla, amennyit az iskolai tananyag megengedett. Számunkra Nagyvárad Oradea volt, Temesvár meg Timisoara. Legalábbis a földrajz órákon, és az aktuális gazdasági-történeti-politikai vetületekben.
Domnanovich Rudolf Tanár Úr azonban a sorok a és mondatok között és az órák tananyagtól elkalandozó szüneteiben helyre tette a dolgokat.
A helyükre került dolgok azonban annyira ellentmondtak mindannak, amit a könyvek írtak, hogy saját szemmel kellett megtapasztalni a valóságot.
Tizennyolc éves voltam ekkor. A család anyagi nem tette lehetővé a nagy kirándulásokat. Ezért négy évvel fiatalabb öcsémmel másfél hónapig ástuk a határban a gyermekláncfű gyökerét, hogy megszárítva, a gyógynövény felvásároltól kapjunk érte annyi pénzt, amely elegendő a vonatjegyre Brassóig, meg vissza, no meg a szükséges költőpénzre.
Július közepén aztán összepakoltuk a negyven kilós hátizsákot, és három hetet bolyongtunk Erdély hazai földjén.

Nem élményekkel tértünk haza, nem regényes és legendás történetekkel gazdagodva, nem a táj rabul ejtő bilincseivel.
Sőt: szinte nem is tértünk haza. Ott marad élet értelme, ott maradt egy huszonéves magyar minden gondolata, lelke.
Számomra attól kezdve a szó gyakorlati értelmében nem létezik Trianon. A tragédia helyét elfoglalta az adott stus quo-ból való útkeresés.

Ehhez az útkereséshez hatalmas támasz, segítség volt a Bakay Kornél mellett, a somogyvári ásatáson eltöltött 3-4 esztendő nyara. A Tanár Úr megmutatta, megtanította mindazt, amit az akkori világ eltitkolt előlünk. S legfőképp: megtanított gondolkodni, szemlélni, hinni, és kételkedni. A leg tiszteletre méltóbb, legnagyszerűbb ember és magyar, akivel a Teremtő valaha megajándékozott.

A főiskolán csoport társak voltunk Joós Tamással. Ő gitározgatott, én meg verskedvelő ember voltam. Arra már senki sem emlékszik, hogyan kezdődött pontosan a mi történetünk.
Egyszer csak csináltunk egy verses, zenés összeállítást az erdélyi magyar lírából. Ez lett a Ballada éjjel.
Gimnáziumok, egyetemi klubok, kultúrházak voltak, ahol fölléptünk vele.
Miért hagytuk abba? Ezek az estek nem haknik voltak. Üzenetet vittünk az embereknek. Nem pénzért csináltuk, örültünk, ha az útiköltségre kaptunk egy keveset.
A második évben vettük észre, hogy mondvacsinált okra hivatkozva lemondtak egy veszprémi, majd egy soproni és zalaegerszegi fellépést. Soproni barátunk árulta el, hogy "szóltak neki" föntről: ezt inkább nem kellene.
Emellett Tamást is engemet is más utakra sodort az élet, egyre nehezebb volt egyeztetni az időpontokat, helyet találni, s egyszer csak azt vettük észre, hogy más nincsenek esték.

Eltelt azóta 38 év. 2018-ban Tamás ötlete volt: próbáljuk meg ismét.
Nosztalgiázni nem akartam, másrészt első hallásra nehezen volt elképzelhető, mi értelme, tartalma, üzenete volna ma, 2018-19-ben az akkor elmondott gondolatoknak.
Megbeszéltünk egy találkozót Budapesten. Ő hozta a gitárt, én magamat.
És elkezdtük felidézni a Ballada éjjelt.
10-15 perc után két dolog döbbentett meg, hallgatva Tamás megzenésített verseit, fülemben visszahallva saját mondataimat. Az egyik: huszonévesen hogyan is vettük, vehettük a bátorságot ilyen súlyos gondolatok tolmácsolásához, amikor most ennyi évvel és tapasztalattal mögöttünk, most érthetőek igazából Kányádi, Király László, Szilágyi sorai!
A másik: más hangsúllyal, de ma ugyanúgy érvényesek, éppúgy üzennek az emberségről, kiszolgáltatottságról, hatalomról, egyénről szóló sorok.

S ez döntötte el, hogy akkor újra megcsináljuk.
Aki kíváncsi lenne erre az üzenetre, jöjjön el valamikor, valahova, ahol hely, idő és ember találkozik a végtelenben.
Részletek a Ballada éjjel irodalmi estből:

1.
2.
3.
4.


A Ballada éjjel műfaja az egykor közkedvelt és színvonalas irodalmi estek kategóriájába sorolható. Az közel egy órás műsort ajánljuk középiskolás kortól iskolák, egyetemi klubok, művelődési intézmények számára.
Egyeztetés:
Magyarországon: Joós Tamás - 0036 20 9851794
Erdélyben: Kovács László - 0040 755 059 254