Szabadelvű vagyok az egyéni szabadságjogok tekintetében a végsőkig.
Hazafi a nemzeti kérdésében örökké.

A Végső Nemzedék

Paradox analógia

A Végső Nemzedék

    Korszakváltás van. Ki tragédiaként fogja fel, ki a fejlődés természetes folyamatának, ki sehogy.
    A középkorban évszázadokon át éltek ugyanazon technikai, morális, és közállapotok szerint az emberek.
    1789, majd ipari forradalom volt az első, olyan alapvető változás, amely felgyorsította az eseményeket. De így is, a XVIII-XIX. század még mindig legkevesebb kétszáz évig jelentett nemzedékek, generációk számára állandóságot. 
A XX. század elejének motorizációs robbanása már csak 50-60 esztendőre adott azonos életformát, életminőséget.
    A következő lépcső talán az ötvenes-hatvanas évek. Ekkor lesz általános a rádió, televízió, mint kommunikációs csatorna, majd az évszázad utolsó negyede hozza az internetet, a digitalizált, online világ által bekövetkezett, a korábbiakhoz nem is hasonlítható gyorsulást.
A XXI. század eleje pedig már szinte tízévente hoz fényévnyi minőségi változásokat.
A változásokhoz alkalmazkodni kell. Az alkalmazkodáshoz pedig egyre kevesebb idő áll rendelkezésre.
    Az is természetes, hogy az alkalmazkodási képesség mindig a fiatal generációknál a nagyobb, s ez okozza korosztályok közötti feszültséget, a dolgok egymásnak homlokegyenest ellenkező előjelű értékelését, magyarázatát.
    E gondolatmenet mentén a ma élő, idősebb korosztály minden fenntartása, kételye ellenére talán bele is nyugodhatna a számára már nem érthető világ változásaiba, a változás irányába. Mert a jövőt már a fiatalabbak fogják alakítani, élni minden örömével és nehézségével együtt. Ez a törvény, az élet rendje.         Pontosabban ez volt a Teremtés, vagy az evolúció kezdete óta. Máig.
Napjaink technikai-szellemi-lelki változásainak azonban van egynéhány, a korábbiakban soha nem tapasztalt velejárója.

Egyén és hatalom

    A digitalizáció, kibertér érzékelhetően leépíti az embert kreatív gondolkodásra késztető motivációkat. Ennek következtében leépül az egyén szerepe, ám nem egy értékhordozó közösség irányába, hanem az irányítható, befolyás és kontroll alatt tartható amorf tömeg felé.
    Ezt a tendenciát azonban nem önmaga a technikai fejlődés okozza, hanem a technikai fejlődésben ilyen irányú lehetőségeket felismerő, mindenkori hatalom.
   A történelem néhány, nagyon ritka pillanatát leszámítva az egyén és a hatalom mindig szemben állt egymással, ellenérdekelt volt, és ma is az.
E viszonynak sablonosan tekintve minden történelmi szituációban három lépcsője van.
    Az első lépcső: a hatalom megszerzése. Ez a fázis többé-kevésbé a társadalom kisebb, vagy nagyobb részének támogatásával történik. Kivéve a külső erőszakot. Ebben a szakaszban a hatalom igyekszik az őt helyzetbe hozók, de az ellenzők számára is olyan arcot mutatni, amely biztosítja számára a stabilitást, a konszolidáció lehetőségét.
    A második lépcső: a konszolidált hatalom. Ebben a fázisban a hatalom - bár még fenntart közérdekre utaló jeleket - alapvetően saját helyzetének külső körülményektől független megerősítésére törekszik. 
Tőle függő gazdasági és társadalmi hierarchia, a hatalom bástyáit erősítő jogi és törvényi környezet, és az ezt kiszolgáló erőszakszervezetek felépítése jellemző erre a szakaszra.
    A harmadik lépcső: a totális hatalom. A második lépcső után a hatalom mindig leveti az álarcot, s ha kell, eszközeiben nem válogatva szembefordul akár az egész társadalommal. 
Ha társadalom elég szervezett, erős, és elégedetlen, akkor megdönti a rendszert, és minden kezdődik elölről.

Lét és tudat

Minden kezdődött elölről.
Ma azonban nincs erős és szervezett, hatalmon kívüli társadalom. Mert a hatalom felismerte ennek a körforgásnak a lényegét, s az utóbbi harminc év ezt a lényeget bontotta le, kapcsolta ki a folyamatból.
Nevezetesen: a technikai fejlődés, a robotizáció megszüntette az egy helyen, nagy tömegben dolgozó ipart, ezzel az önszerveződést olyan kis csoportokra korlátozta, amelyek általa könnyen kezelhetőek, nagyobb, közösségre gyakorolt hatásuk elenyésző. A tömegtermelést kihelyezték az öntudattal és szervezkedési hajlammal és képességgel rendelkező európai környezetből a harmadik világba.
    A Marx-féle "a lét meghatározza a tudatot" elvet aktualizálták a legújabb kor viszonyaira: az új „marxista” elv: a jólét határozza meg a tudatot. A társadalom meghatározó része számára igyekeznek olyan egzisztenciális környezetet biztosítani, amelyben az egyén mikrokörnyezete boldogulása érdekében lemond a határozott érdekérvényesítés eszközeiről, még azok esetében is, akik a hatalommal elvi, vagy ideológiai síkon szemben állnak. Ennek az ellenállásnak a levezetésére szolgál a hatalom befolyása alatt álló internet, az összes platformjával. Ennek a mátrixa mögött zajló lázongás, lázadás teljesen veszélytelen, szelep funkcióval létrehozott és tolerált tevékenység.
    A jólét meghatározta tudat különösen Kelet-Európában hatott eredményesen. Itt ugyanis a nyugattól fényévekre lemaradt szocializmus életszínvonala után – minden elégedetlenkedés ellenére – a régi időket megtapasztalt, szegénységben, szerényen élt tömeg számára a piacgazdaság, a demokrácia körülményei egzisztenciálisan látványosan kedvezőbbé váltak.
          S ha már Marxot hoztam példának, vegyünk egy másik „klasszikust” is. Lenint, a „leggyöngébb láncszemmel”.  Ma az arányokat tekintve nincs sem mennyiségben, sem minőségben pont, ahol leggyöngébb lehetne a láncszem.
A Bourbonok „semmit sem tanultak, és semmit sem felejtettek”. A ma bourbonjai az új világrend megteremtése érdekében mindent megszívleltek, megtanultak az elődök hibáiból.

    Többek között zseniális leleménnyel létrehoztak egy olyan politikai rendszert, amelyben az egyénnel sikerült szinte teljes mértékben elhitetni azt az illúziót, hogy az egy szavazatnyi joga és ereje képessé és alkalmassá teszi a hatalom ilyen mértékű birtoklására, befolyásolására.
Komolyság tekintetében ez az elképzelés jól elfér majd a jövő könyvtáraiban Andersen, és Huckleberry Finn, esetleg a köznépi Paradicsom vagy kommunizmus elképzeléséről szóló könyvek között.
    A lényeget tekintve a fenti módszerekkel a hatalom mára kikapcsolta a mindig
rizikófaktorként létező tömeget a számára veszélyt jelentő térből.
A két pólusúra redukált pártokrácia tovább növeli a tömeg illúzióját és tovább egyszerűsíti a totális hatalom fenntartásának feladatát.

Értelmiség és szakmunkás

    Ám ezzel még nem teljes Chipolla nagy varázslata. A közönség soraiban ugyanis mindig vannak éleslátóak, gondolkodni próbáló egyedek, akik megpróbálnak a nyulat rejtő kalap mögé nézni. E kissé banális hasonlat alatt a mindenkori értelmiségi elitet értem.
    A történelem során mindig az igazságosságot, közérdeket felismerő értelmiség adta meg a vezérfonalat, a cselekvés irányát az úgynevezett nép számára.
Ma ilyen értelmiségünk sincs. Egyrészt azért, mert már régen nem értelmiséget termel az oktatási rendszer. Diplomás szakmunkásokat, szakembereket, szakbarbárokat képeznek – állítólag a kor igényeihez igazodva – évtizedek óta.
    Másrészt: ne legyenek illúzióink e réteggel kapcsolatban sem. Ha választani kell az igazság, bátorság és az egzisztenciaféltés, érvényesülés között, zömük habozás nélkül az utóbbit választja.
    Harmadsorban: a hatalom kezében van minden eszköz, amely az önálló gondolkodási lehetőséggel, képességgel és szándékkal rendelkezőket vagy beállítja a sorba, vagy – rejtettebb eszközökkel - épp olyan mellőzöttséget garantál számukra, mint a szocializmus három „T” politikája.
    A még – ha oly szerényen is – de lehetőséggel rendelkező rendszerkritikus hangok pedig – ha józanul, a csillagszoró-káprázattól megtisztított szemmel nézzük -, nem sokkal többek megélhetési csodaváróknál és igehirdetőknél. Mert a több-kevesebb bátorsággal megfogalmazott bírálatuk nem több egyszerű diagnózisnál. És mennyit ér az az orvos, aki bármilyen pontosan is határozza meg a betegséget, semmit nem tesz a beteg felépülése érdekében?

 Homo sapiens – Homo (h)AI

          És ezzel vége a százezer éves drámának, amelynek főszerepét a „homo sapiens” alakította. Nem azért van vége, mert kihal, kivész, elpusztul a „gondolkodó ember”. Bár ez sem kizárt.
Azért van vége, mert ami ezután jön, az alapvetően, fiziológiailag, biológiailag, szellemileg és lelkileg alapvetően különbözni fog a „homo sapienstől”.
Akinek gyerekkorban lekötözik bal kezét hosszú évekre, majd leveszik a kötést, nem tudja használni az addig lekötött kart, mert az nem fejlődött, nem volt használatban, elsatnyult.
Akit generációkra megszabadítanak a kreatív gondolkodás szükségességétől, annak ezen agyi funkciói le fognak épülni.
Ez a folyamat, épp úgy, mint a géntechnológiának a természet rendjébe történő, abnormális beavatkozásai mára már tapintható formában kirajzolódnak.
Úgyszintén a homo sapiens faji specifikumainak befolyásolása, megváltoztatása zajlik a nemek tekintetében.
          Ami ennek a folyamatnak a végén lesz, azt az ezer, vagy tízezer év múlva kutató tudós nem homo sapiensnek fogja nevezni. Lehet, hogy ez lesz az áhított mesterséges intelligencia kora. Amit azonban nem a robotizálás fejlődésével, hanem az emberi agy leépítésével ér el a világ.

A nikotintól a covidig

          Hogy tízezer év múlva mi lesz ennek az új világnak a neve: nem tudjuk.
          Lassan azt sem tudjuk, mi lesz holnap.
          Zajlik a harmadik évezred eleji nagy, maszkabál. És nem az a kérdés, hogy létezik-e, vagy sem a „mumus”, nem az a kérdés, a természet „alkotta”, vagy valami sátáni eleme. Ezekre a kérdésekre ugyanis nem tudunk, nem tudhatunk objektív választ adni, tehát: meg kell kerülni őket.
          Ami biztosnak látszik: miközben a Voyager lassan elhagyja a Naprendszert, a kínaiak embert készülnek küldeni a Marsra, a tudomány nem tud több mint egy éve konzekvens, érthető magyarázatot adni a dolgokra. A hatalom dilettáns, kapkodó intézkedései pedig egészen más okkal és céllal zajló folyamatot engednek fölsejleni.
          Mi ez a maszkabál? Nem tudjuk. Nem tudjuk azt sem, mi céllal?
Az azonban tudható, hogy nem most kezdődött. Hogy mikor is?
Akkor, amikor évtizeddel ezelőtt az egészséges életmódra hivatkozva lenyomták a társadalom torkán a dohányzás korlátozásáról szóló törvényt. Természetesen nem  azt állítom, hogy nem káros a nikotin. Persze, hogy káros.
Ám akkoriban, sok éves, sulykoló reklámkampány után sikerült közvélekedéssé tenni, hogy az egészségre és a társadalomra a legnagyobb veszélyt a dohányosok hordozzák, ezért a hatvan százaléknyi nemdohányos egyetértésére számítva 40 százaléknyi dohányost hoztak, kényszerítettek olyan diszkriminatív helyzetbe, ami az egyéni szabadság és méltósághoz való jogot az ő számukra sárba taposta. Tapossa ma is. És nem volt a negyven százalékban lázadási, ellentmondási akarat. És nem volt a hatvan százalékban szolidaritási érzés. Mert az alapvető jog már föl sem merült senkiben, elnyomta, fölülírta a nevetséges, egészség-megőrző köntösbe burkolt demagógia.
Holott a XX-XXI.század emberi világa legkevésbé a nikotintól beteg.
    Ez volt az első teszt. Most itt van a második. Ennek sem kétséges a végeredménye.
Ennek a kísérletnek a végén megvalósul az Éden. Ahogy Stanislaw Lem megírta.

    A régiek bölcsek voltak. Csak érteni kell őket.
Anonymusnál a vezérek nem örök időkre kötöttek szövetséget, csak a végső nemzedékig.
És itt vagyunk ma, mi, az ezer éves értékrend szerint – többnyire ötven fölött - még élő kárpát-medencei homo sapiensek. A végső nemzedék. 
Mulasztásainkért, balgaságainkért Isten legyen a következőkhöz irgalmas!

 

  Paradox analógia

SAINT-JUST a Konventben

„Úgy rémlik, ebben a gyülekezetben néhány igen érzékeny fül is akad, amely ezt a szót: "vér", nem bírja hallani. Néhány értekezés meggyőzhetné őket, hogy mi sem vagyunk kegyetlenebbek, mint a Természet és az Idő. A természet nyugodtan és megmásíthatatlanul követi törvényeit. Ha az ember a természet törvényeivel ellentétbe kerül, könyörtelenül elpusztul. A levegő összetételének megváltozása, az elemi tűzvész, egy víztömeg egyensúlyának ingadozása, egy járvány, vulkáni kitörés vagy árvíz ezreket fektet a sírba. Mit akarok ezzel mondani? Azt, hogy a fizikai természetnek ezek az alig észrevehető, csekély változásai nyomtalanul lezajlanának, ha útjukat hullák tömege nem jelezné.

Azt kérdezem, miért legyen az erkölcsi természet forradalmaiban irgalmasabb, mint a fizikai? Az Eszme éppúgy elpusztít mindent, ami útjában áll, mint a fizikai törvény. Egy eseménynek, amely az erkölcsi világrend, más szóval az emberiség arculatját megváltoztatja, joga van vérben gázolnia. A világszellem csakúgy felhasználja eszmei céljai elérésében a mi karunkat, mint a vulkánokat vagy árvizeket. Mindegy neki, hogy járványban vagy forradalomban pusztul el valaki.

Az emberiség léptei nagyon lassúk, csak századokban lehet mérni azokat; minden lépés mögött nemzedékek sírhantja domborul. A legegyszerűbb találmányok és felfedezések milliók életébe kerültek, akik útközben hulltak el. Olyan időkben, amikor a történelem léptei meggyorsulnak, több embernek fullad ki a lélegzete, mint egyébkor.

Következtetésünk gyors és egyszerű: minthogy mindenki egyenlő körülmények között jött létre, mindenki egyforma annak a különbségnek a leszámításával, amit a természet maga alkotott. Ennélfogva sem az egyénnek, sem egyének kisebb vagy nagyobb osztályának nincs joga semmiféle előnyre vagy kiváltságra. Ennek a mondatnak a való életben alkalmazott minden egyes mondatrésze emberáldozatokat követelt. Július tizennegyedike, augusztus tizedike, május harmincegyedike a központozást jelentik benne. Négy esztendőre volt szüksége, hogy végbevitessék, rendes körülmények között egy évszázad se lett volna elegendő, és nemzedékek jelezték volna a központozást. Olyan csodálatos az, hogy a forradalom árja minden kanyarnál, minden fordulónál kiveti a maga hulláit?

Tételünkhöz még néhány záradékot fűzünk; néhány száz hulla nem fog visszariasztani bennünket a folytatástól. Mózes népét a Vörös-tengeren át és a pusztába vezette, amíg a régi, romlott nemzedék fel nem morzsolódott; a törvényhozó csak azután alapíthatta meg új országát. Törvényhozók! Nekünk nincs se Vörös-tengerünk, se pusztánk, de van kardunk, és van guillotine-unk.

A forradalom Peliasz leányaihoz hasonlatos: ízekre szaggatja az emberiséget, hogy megifjítsa. Valamint a föld kiemelkedett a vízözön hullámaiból, úgy támad föl majd az emberiség ebből a véres üstből. Fiatalon, erőtől duzzadva, mintha aznap született volna erre a világra.
Ezennel felszólítjuk a zsarnokság minden titkos ellenségét, ki Európában és az egész földgolyón Brutus tőrét rejtegeti köpenye alatt, hogy ossza meg velünk ezt a magasztos pillanatot.”

Büchner: Danton halála