Hol Korond szép fürdője áll, a völgy felett, két hegycsúcs emelkedett ki. Mindeniken várrom, mindeniken agg bükkök sötétlenek. A két hely neve: Firtos és Tartód.
Mikor Erdély földét még ős tenger boritotta, s hullámai közűl alig emelkedtek ki legmagasbb hegyeink: Firtosan már tündérek laktak.
Firtos a jó szellemek tündére volt. De minthogy e föld a jót rosszal vegyesen termi, vele átellenben Tartód lakott, a rosz szellemek egyik tündére. Két szép nőnek mindig szűk ugyanazon vidék. S mint mikor több nap ragyog az egen, két mellék napnak udvar-szivárványa mindig visszáson áll egymáshoz: ugy e tündérekkel sem lehetett máskép.
Firtosnak szép gondolatai, remek müvei valának: Tartód mint pulya lelkek szoktak, mindent utánozott. A mit amaz birt, azt neki is birnia kelle.
Fejlett a káosz, Firtos elhatározá, hogy várat fog épiteni magának. Össze gyüjté tündéreit, s tudtokra adja, hogy gondolatának ma létesülni kell. Tartód megtudja, ő is ki mondja egy vár épitését, s megizeni Firtosnak, mikép ő nemcsak hogy szebb várat épitend, de egyszersmind oly sebesen fogja végrehajtani hogy éjfél előtt még időt nyerend Firtos várába menni, s várának szegletkövét kifeszitve saját várába vihetni.
A szelid lelkű Firtos nem irigylé társnéja vágyait: ő azért az épitésről le nem mondott. De hogy büszke feltételében ne boldoguljon, a vidék legnagyobb kődarabjaiból rakatta le vára szeglet köveit.
Firtos vára éjfélfelé pompában ragyogott, épitője elégűlten legelteté rajta szemeit. S örvendeze, hogy ellene gúnyos terve dugába dölt. De keveset tarthata öröme, imé tündérek repülnek várába, élökön Tartód.
Egy pillanat, s az új vár roppant szeglet köve ki vala döntve; s két tündér vasrúdon karára emelve, repűlt vele, Tartódvára felé. Útjok Korond felett vitt el. S már őrvendezzetek reptökben a sikernek, mire Korondon a kakasok megszólaltak éjfélre.
Éjfélre fogadta volt Tartód, hogy beérend a kőzel várba. Szóla a kakas: a vasrúd ketté repedt, a követ leejtették.
S Tartódnak, mert fogadását túlfeszitette, lakolnia kellett. Nem volt elég, hogy fogadását elvesztette: az istenek büntetésből várát is összeronták. Mire visszatért, napi munkájának csak romjait találta.
A székelyföld e két várroma ma is fenn áll. Tartód maradványa a fenyvesek közt, szép rom, alatta szakad a Tartód vize a Küküllőbe. Kié volt később? lakták-e vagy nem? nem szól a történet. A Firtost egész az sokáig használták, mig 1773-ban az elüldözött Jésuitáktól a szent Ferencziekre szállott. De a szerzet csak hamar bele unt a felhőkkeli szomszédságba: a várból leköltöztek, felhagyák. S ma már egészen rom.
A szegletkövet a nép most is látja Korond határán. Egy nagy kő hever ott, mint mondják, olyszerű, mintha fúrva lett volna.
Történet
Középkori temploma nincs. Katolikus lakói a reformáció korában a változások után unitáriusok lesznek és Enlakához tartoznak.
1620-ban önálló egyházzá szervezkednek és kis fatemplomot építenek. 1701-ben nagyobb templomot építenek, majd 1801-ben a ma is álló kőtemplomot. 1840-ben tornyot kap.
A XVIII. században unitárius anyaegyház és e század elején is csak unitárius egyháza és temploma van.
A Váralja elnevezés a falutól északra fekvő Firtos-hegy tetején álló egykori várra utal, amely a XII. századi határvédő várrendszer egyik pontja volt. Magáról a várról régebbi oklevél nem beszél, de beszélnek a fennmaradt romok és a várfal kirajzolódó alapjai.
A vár talán még a tatárjárás előtt elveszíti jelentőségét és ezért hagyják az idő vasfogának áldozatául.
A vár területén azonban nem szűnik meg az élet, amint azt a későbbi, XIII. századi templom feltárt alapjai bizonyítják. 35 lépés hosszú hajója, 7 lépés hosszú és 6 lépés széles szentélye félköríves apszissal zárult. A szentély falai részben fél-másfél méter magasságban állanak, a hajónak csak a talajban eltemetett s részben feltárt alapjai maradtak meg. Ez is korán, talán még a reformáció előtt gazdátlanná válik, vagy ha addig lakták is szerzetesek – mert több épület nyomai is fennmaradtak a reformáció korában elnéptelenedik. Mindezeket az 1958. évi ásatások megerősítik.
1737-ben minoriták telepednek le a vár területén, és részben a régi romos épületek felújításával rendházat alapítanak. Nem lehet megállapítani, hogy magát a templomot is megújították-e vagy csak azt a kápolnát használták, amelyet 1725-ben Atyhai István gyergyói főesperes építtetett Szent János tiszteletére, és kis otthont, amelyet később bővítve a minoritáknak adományozott.
A minoriták – miután rendházukat egy nagy vihar annyira megrongálta, hogy összeomlással fenyegette – 1783-ban Etédre költöznek, onnan pedig rövid tartózkodás után a Korond melletti Árcsóra, majd Marosvásárhelyre.
Távozásuk után az üressé vált templomon meg kápolnán újra a pusztulás és enyészet lesz úrrá. A Firtos egy másik csúcsán, a vártól délre, a Szent Péter-hegyesének nevezett helyen egy másik kápolna maradványait tárták fel, melynek apszisa félkör alakú volt. Orbán szerint Szent Péter tiszteletére szentelt kápolna volt, ahol hajdan népes búcsúkat tartottak. A kápolna építési formája is a XIII. századra utal.
Ma, holnap
A két falu - amig a Sóvidékre Pálfalván át, Váralja határában vezetett az út - egyenletesen és szépen fejlődött. Lakóinak száma megközelitette az ezret.
Aztán, amikor a hatvanas években Farkaslaka fölött megépült a Kalondát átszelő, egyenesen Korondra veztő út, Váralja és Pálfalva kimaradt a környék vérkeringéséből.
Ahogy múlt az idő, a lélekszám egyre fogyott, egyre romlott az utak állapota, ami megnehezitette a helybeliek közlekedését, egyszersmind "elrettentette" a Székelyföldre érkező kirándulókat a vidék látogatásától.
Váralja igy háboritatlanul élte nem könnyű hétköznapjait. Megőrződött viszont mindmáig a táj érintetlensége, és rejtve maradt a titok, - a Gondviselés szándéka e földdel -, amelyről nem olvashatunk utikönyvekben, nem mutatja térkép: ha tudni akarod, gyere a Szilas alá, beszélj a fákkal, szólitsd a köveket, hivd magadhoz a hegy fölött vigyázó sasokat, kesresd a hollókba költözöttek lelkét.
Ez lesz a holnap
Látnivalók
Elöl Székelypálfalva, a távolban Firtosváralja látszik a Szilasról

Pihenőhely a Firtos-tetőn


Ami a várfalból megmaradt

A Firtos öreg fái

Tündérkert

Remete-lak a hegyoldalban


Tudnivalók
Ha Korond felöl érkezünk, Firtosváraljára a Kalonda-tető után jobbra kell letérni, az Énlakát, Kőrispatakot jelző táblánál. Székelyudvarhely irányából Farkaslaka után balra találjuk az eltérőt.
A faluba vezető földút lassan, de biztosan járható.
Váralján étterem, vendéglő nincs. Szállást és étkezést vendégházaknál lehet megoldani.
Kapcsolat
E-mail: karpatria@karpatria.hu