|
Elég, ha lépsz, kinn kószálsz
|
|
|
Egyszer, jó régen, húsz éves Opel Corsa-val igyekeztem egy
világvégi, kicsi székely falu irányába. Előttem a sáncra húzodva
öregember ballagott fölfelé az úton. Megálltam, kérdeztem, merre tart. Beszállt a kocsiba. Botját elhelyezte az ajtó mellett, nagy pakkját a lába elé igazította, rám nézett, majd megszólalt: ugye maga nem idevaló? Elkezdtünk beszélgetni, miközben lépésben haladtunk a csorda által felszántott úton. Időjárás, jószág, világ, szép lassan szóba került minden. Kalapja szegélyét piros-fehér-zöld pántlika fogta körbe, hát ebbe az irányba kanyarodott a szó. Régi idők, szép idők, negyvennyolcas, hiúban, a szénába dugott, magyar zászló… Aztán egy nehéz mondat után, szinte csak magának, felsóhajtott: „Haj, fiam, amikor bezzeg még a Balhas-tavon úsztatták a hunok a lovaikat, azok voltak az embernek való idők!” Nemsokára célhoz értünk, az öreg ment a dolgára, de nálam maradt a kocsiban az utolsó, töprengésre okot adó mondata. Az ember 60-65 év körül járhatott, tehát magyar világban nem járhatott iskolába. Hallhatta nyilván, gyerekkorban az öregektől. De akkor is! Nem a Bajkál tavat említte, nem az Aralt, vagy akár még a Kúr folyó is valószerűbb lett volna az Arany balladából. De nem, minden, múltunkat kétségbe vonó, megkérdőjelező, elbizonytalanítani igyekvő szándék mellett ez az öreg - aki ma már Csaba Királyfi Csillagösvényén járja a Hadak Útját - , őrzött valami őseitől hallott történetet, valamit, amit évezreden át ápolgatott a népemlékezet, a vér, a gének által raktározott őstudás. Mert honnan másból, miből idézhette fel ez a Trianonnal vert, egyszerű székely ember a Balhas-tó vizének tisztaságát? Mostanában, „modernül”, „maiul” szoktam mondogatni: „No, erre varrjon gombot sok, tudományos ítész, aki sarokba hajít mindent, ami nem fér bele a tudós-szoba előregyártott betonból készült, légkondicionált mátrixába.” Drága Szedresi Mihály Bátyám, Te, a váraljai kovács, aki már ott hajtod a lovaidat - talán közben nagyapámmal merengve a lentiek nyomorúságán -, várj rám a Balhas-tó partján! Még talán akad itt egy-két elintézni való, de addig szedd össze a hadakat, hogy az Égi Seregek mennydörgős nyílzápora segítse pusztítani a földi világban az ellenséget. Igaz, a Balhastól sok-sok napi járófölddel távol.
|
||